Kunert iker babakocsi

Ha ikreket vársz, bizonyára már tudod ez nemcsak kettős öröm, hanem számos kihívást is jelent. Az egyik ilyen például a megfelelő babakocsi kiválasztása az ikrek számára. Ebben a bejegyzésben bemutatjuk azt az 5 legfontosabb szempontot, amelyre oda kell figyelni az ikerkocsik kiválasztásakor.

1. Az ikerbabakocsi típusa: egymás utáni vagy egymás melletti

Az ikerbabakocsik két fő típusra oszthatók: egymás mögötti (tandem) és egymás mellett álló babakocsik. Hogy melyik típust választod, az rajtad és az életmódodon múlik, valamint, hogy milyen terepen mozogsz a gyerekekkel. Már a babakocsi típusának megválasztásakor érdemes arra is figyelni, hogy mely helyeken jársz majd leggyakrabban a babákkal. A tandem babakocsi általában keskenyebb, mint az egymás melletti, de következésképpen hosszabb is, ami megnehezítheti a manőverezést. Egy egymás melletti babakocsi gyakran csak nem fér be az ajtón.

– Válassz tandem babakocsit, ha lakókörnyezetében keskeny járdák vannak, vagy gyakran használ tömegközlekedést. Általában ez a babakocsi típus keskenyebb, mint az egymás melletti, ennek köszönhetően nem okoznak problémát az üzletek, éttermek vagy más épületek keskeny bejáratai. Az ilyen babakocsik kisebb lakásokban is jobban használhatók.

– Az egymás melletti babakocsi akkor lehet jó választás, ha majd a séták a városon kívülre esnek, széles utakon. Ha fontos szempont, hogy a gyerekek egymás mellett üljenek, akkor válassza ezt a modellt.

2. Az iker babakocsi súlya és méretei

Fontos paraméterek még a keret, a gondola és a babakocsi szélessége, hossza. Vásárlás előtt érdemes megmérni azokat a helyeket, ahol a babakocsit használni fogod: csomagtartót, ajtókat, lifteket. Ügyelj arra, hogy gond nélkül tudd kivinni a babakocsit a lakásból.

A babakocsi súlya is fontos szempont a választásnál. Ez különösen fontos, ha autóval közlekedsz és az összecsukott babakocsit kell ki-be pakolni a csomagtartóba. Elég könnyűnek kell lennie ahhoz, hogy könnyen összezárd és megemeld.

3. Összecsukás és szétnyitás

Az ikerbabakocsinak gyorsan és hatékonyan kell összecsukódnia és szétnyílnia, különösen két kicsi mellett, akik hamar megunhatják a szülök DIY ténykedéseit. Vásárlás előtt a legjobb ellenőrizni, hogy az adott modellben milyen mechanizmust használtak. Sajnos gyakori, hogy a babakocsi boltokban nem lehet mindent kipróbálni, így érdemes az interneten gyártói videókat nézni, hogyan működik az adott ikerbabkocsi összecsukása és szétnyitása. Figyelj arra is, hogy a babahordozó leválasztása babakocsiról mennyire egyszerű, megtehető-e egy kézzel?

Mivel az iker babakocsi váza több mint egy hétköznapi babakocsi, érdemes odafigyelni arra, hogy a tengely és a kerekek gond nélkül leválaszthatók-e. Ennek köszönhetően kissé csökkenthetjük a keret súlyát, mielőtt felemelnénk. A babakocsi kerekek nélküli keret szintén kevesebb helyet foglal el.

4. Könnyű manőverezés

A megnövekedett szélességgel (egymás melletti) vagy a hosszúsággal (tandem) és a babakocsi súlyával a vezetést megkönnyítő megoldások még fontosabbá válnak. Mik ezek a funkciók?

– nagy kerekek, amelyek megkönnyítik a kocsi vezetését havon vagy rögös terepen, járdákon. A nagy hátsó kerekek megkönnyítik a babakocsi emelését és a buszra szállást is,

– kerékfelfüggesztés, a lengéscsillapítás kiegyensúlyozza a kocsi súlyát, aminek köszönhetően göröngyös utakon simán halad,

– mozgatható fogantyú – beállíthatja az ilyen fogantyút adott testmagassághoz, ami megkönnyíti a babakocsi irányítását.

5. További kiegészítők

Az ikrek babakocsiját ajánlott felszerelni a megfelelő kiegészítőkkel. A kerethez rögzíthető nagy válltáska és egy kosár mindenképpen hasznos lehet. Ezek a kiegészítők nemcsak lehetővé teszik az összes szükséges tárgy és játék szállítását, de bevásárláskor is jól jönnek. A változó időjárási körülményekhez jó, ha esővédő és szúnyogháló van minden gyermek számára, hidegebb napokra pedig takaró a lábakra. Anya és apa számára pedig egy pohártartó, benne forró kávéval is hasznos kiegészítő.

A cikkben említett iker és testvér babakocsi típusokat többek között megtalálod a Babazu online bababoltban.