Mennyi húst fogyasztasz egy hét alatt? Minden nap pörköltek és sültek sorakoznak tányérodon? Gondoltál már arra, hogy csökkentsd az elfogyasztott húsmennyiséget? Sokan egészségügyi okok, elhízás miatt kénytelenek változtatni étrendjükön, mások morális síkon közelítik meg a dolgot, és úgy szeretnének élni, hogy ne ártsanak azzal másoknak. A vegán étrend előnyei elvitathatatlanok, ami azonban nem mindegy, az az, hogy a vegánok milyen módon igyekeznek felhívni a figyelmet erre.
Egyfajta gondolkodásmóddal is társul
Az influencerek között is egyre több olyan „véleményvezérrel” találkozni, akiknek egyik fő témájuk a vegánság és az ezzel összefüggő gondolkodásmód. Igen, ez ugyanis nem csupán arról szól, hogy milyen alapanyagok kerülnek a tányérra. Sok más étkezési rendszerrel ellenben a vegánok egy idő után elkezdenek másként tekinteni az állatok kizsákmányolására és minden ezzel összefüggő tevékenységre. Mindehhez szorosan kapcsolódik egyfajta harmonikus, kiegyensúlyozott életszemlélet, amely a másokkal való békés együttélésre fókuszál.
Persze, ez mind szép és jó- gondolhatod. De akkor most mivel kezdjem a változtatást? A vegán étrend előnyei között nem elhanyagolható az, hogy semmi sincs kőbe vésve. Nem egyfajta szigorú diétáról van szó, sokkal inkább a lehetőségről, hogy az állati eredetű alapanyagokat akár fokozatosan, akár saját döntésedtől függően azonnal kiiktatod étrendedből. A legtöbben nehezen tudják elképzelni, hogy többé ne egyenek hamburgert, húsos pizzákat, pörkölteket vagy fogyasszanak tojásos, tejes ételeket. Kicsit talán bonyolultnak is tűnik elsőre, de amint ráérzel a lényegére, azonnal megváltozik gondolkodásod.
Indulj vegetáriánus úton!
Ha nehezen tudod elképzelni, hogy semmi állati eredetűt ne egyél, akkor a vegánság helyett indulj el elsőként a vegetáriánus úton. Ennek is több változata ismert. Fogyaszthatsz halat, mézet, tejtermékeket, de tetszés szerint ezeket el is hagyhatod. Idővel megtapasztalod majd a vegetáriánus, vegán étrend előnyeit, melyek között akár a súlyvesztés is szerepelhet. Ehhez természetesen nem mindegy, hogy milyen szénhidrát forrásokat választasz. A köles, a hajdina, a zab és annak minden formája éppen úgy remek döntés, mint a friss vagy fagyasztott zöldségek. Kitűnő leveseket készíthetsz belőlük, de turmix alapanyagként is szolgálhatnak.
Nyers vegánság?
Vannak, akik a nyers vegán étrendet is kipróbálnák, bár alapvetően elmondható, hogy ez a legkevésbé tartható. Nem csak azért, mert tulajdonképpen semmi főttet nem fogyasztanak hívei, hanem mentálisan és szociálisan is problémás lehet, ha csak nyers alapanyagokat eszel.
Érdemes elgondolkodnod azon is, hogy tényleg szükség van-e a bőrből készült táskákra, vagy az eredeti szőrme kabátokra. Az állatok ilyen módon történő kizsákmányolását a legtöbben könnyen elutasítják. Ha azonban a gyermekkorunk óta belénk nevelt szokásokról van szó, akkor már más a helyzet. A legtöbb családban a rántott hús, a húsleves és társaik a mindennapok szerves részét képezték, és képezik ma is. Fontos, hogy ha a vegán étrend előnyei mellett döntenél, akkor ne szégyelld azt, hanem merd vállalni közeli környezetedben, így a közös étkezések is kevésbé lesznek problémásak.
Forrás: https://eekh.hu/