Míg a tavalyi téli időszakban vígan tervezgettük utazásainkat, és az sem volt kérdés, hogy éppen milyen aktuális szabályozásba ütközik mindez, addig mára jelentősen megváltoztak a dolgok. A leginkább katasztrófafilmekben és sci-fikben látott helyzetekre gyakran emlékeztető valóság bizony olyan problémákat vetett fel, melyekről nem gondoltuk korábban, hogy veszélyhelyzetet teremthetnek napjainkban.
Az élet mindig rácáfol arra, amit képzelünk róla, és ez a 2020-as évben sem volt másként. A világjárvány nem csak az emberek egészségi állapotára és pénzügyi helyzetére nyomta rá bélyegét, hanem bizony az utazási szokásokra is. Miként alakulnak ez utóbbiak a jövőben? Valóban változóban van a világ, és kevésbé fogjuk előnyben részesíteni a távoli úti célokat? Vagy a vírus nagyon várt leküzdését követően egy utazási boom következik? Mennyire óvatos az ember? Mi várható a következő hónapokban?
Az utazás és pandémia témaköre egymástól elválaszthatatlan. Mind a vírus terjedését illetően, mind annak megállítása kapcsán fontos szerep jut kapcsolatuknak. Nem pusztán a külföldi utazások vannak igencsak megnehezítve, hanem arra is bőven van példa, hogy a hazai turizmus ütközik ilyen-olyan akadályokba. Tény, hogy ez most nem az az időszak, amikor a világ legszebb tájait érdemes felkeresni. Elképesztő fotók és videók látnak napvilágot a turisztikailag kedvelt városokról, melyek most konganak az ürességtől.
Mielőtt azonban egy Walking Dead epizódban éreznéd magad, valahol ott csillog a reménysugár mindenki előtt, hogy ennek a helyzetnek egyszer vége lesz. Az utazás és pandémia azonban várhatóan még jó ideig szoros kapcsolatban maradnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kétféle turista típus létezik. Az egyik bátran belevágna bármikor egy külföldi utazásba, hiszen a megfertőződésre tulajdonképpen bárhol van esélye. Persze a be-és kiutazási szabályok pontos ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen az utazás. Mások várhatóan még évekig nem szívesen ülnek majd repülőre, és inkább a belföldi turizmus irányába mozdulnak majd.
Nem elhanyagolható az a lehetőség sem, hogy az utazás és pandémia végül egyfajta turisztikai boomot maga után. Bizonyos előrejelzések már most arról szólnak, hogy sokan a tavaszi-nyári szezonra foglalnak, hiszen úgy vélik, addigra a vakcina világszerte megoldást kínálhat.
A belföldi turizmusban tevékenykedők mindenesetre nagyon várják, hogy újra beindulhasson az üzlet. Vannak olyan hotelek, fürdők, melyek nagyszabású beruházásokkal igyekszik kihasználni a forgalmon kívüli időszakot. Mások csak túlélésre játszanak, és azzal számolnak, hogy hamarosan talán vége a legrosszabbnak. Mindenesetre a hazai turizmus joggal várja, hogy a turisták inkább maradnak majd belföldön, mintsem a külföldi utak kockázatát vállalják. Ráadásul az sem kizárt, hogy bizonyos légitársaságok, országok vakcinához kötik a beutazást. Mindez legalább annyira kérdéses még, mint maga a hazai népesség átoltottsága és az aktuális intézkedések folytatása.
Az utazás szerelmesei számára addig is maradnak az online felületek, a tervezgetés és a remény, vagy éppen a belföldi, egynapos kirándulások, melyek szintén nagy élményt jelenthetnek.